"Az egész világon nincs olyan tisztátalanság, mint az öregség." -- Halál Velencében

A rendező, Luchino Visconti 64 éves volt, amikor a fiatalságról és az élet másik végéből látott szépségről irányította elmélkedését. A Halál Velencében látta, hogy Dirk Bogarde egy pestisjárványtól sújtott tengerparti szállodában nyaralt, ahol egy Tadzio (Björn Andrésen) nevű tinédzser hirtelen plátói idilli helyekre küldi túlfűtött agyát. És most itt, 50 évvel később, a Sundance premierjén érkezik A világ legszebb fiúja című dokumentumfilm, amely megfordul, és visszatekint Tadzio perspektívájába. Abból az irányból nem süt olyan erősen a nap...

Nos, ha egyébként Tadzio Björn Andrésen nem, bár úgy tűnik, ez az egyetlen színészi szerep egész életét meghatározta és terrorizálta. Andrésen most 66 éves, korában ugyanott, mint egykori igazgatója, amikor először találkoztak, és úgy tűnik, Andrésen be akarja zárni a kört. Véglegesen, dühösen. A sajtóbemutatón a rendező a doki címét szinkronizálta – ahol a korabeli felvételek azt mutatják, hogy Visconti szinte azonnal visszavonta a bókot, mondván, hogy a fiú csak néhány hónappal később már túlnőtt a csúcsán – Björn öt teljes évtizedet töltött a korábbi énjének képe; átok, sokkal több, mint áldás.

https://github.com/tw2024exhuma-xianying

https://github.com/18ex2beyond-youthful-tw2024xianying

Amikor a társrendezők, Kristina Lindström és Kristian Petri először találkoznak Andrésennel, valóban sötét napok vannak, amikor a barátnője súrolja a mocsokkal teli lakásának falait, mielőtt a háziasszony hívatkozna. Hanyagul hagyta a gázt, és a hajléktalanság küszöbén áll, de még akkor is, amikor ez a valóság szembesül vele, úgy tűnik, kábultnak tűnik, és nem befolyásolja a helyzet súlyossága – csak a film előrehaladtával és visszanyúlunk élete történetébe. megértjük a szellemeket, akik megosztják és bűzlik vele azt a szűk helyet.

Ötven évnél messzebbre nyúlik vissza, egészen Andrésen gyermekkoráig az úgynevezett „bohém” anyjával, aki egy nap felkelt és eltűnt; onnantól egy nagymama hanyag gondozása alá került, aki csak egy híres unokát akart, és aki látszólag bárhová elvezeti, hogy megszerezze. A nagymama miatt került Björn abba a meghallgatóterembe, ahol Bogarde karakteréhez hasonlóan Visconti megvilágosodott a félénk tizenöt éves lány láttán, és nyugtalanító a felvétel, amelyen a rendező megkéri a fiút, hogy vetkőzzön le a kamerának. finoman szólva. Főleg minél többet megtudunk arról, hogyan került Björn abba a szobába, és mindaz, ami ebből következik. (A japán rajongáson való áthaladás különösen zavarba ejtő.)

Az ember mélyen átérzi Andrésent és az általa átélt traumát, de vannak pillanatok, amikor visszafelé tekintő irtózata a homofób felé hajlik – a melegséggel és a tinédzserek szexualitásával kapcsolatos beszélgetések nyilvánvalóan tele vannak (ma másképpen, mint Visconti korában. dolgozik, de ugyanolyan elkeseredett), és senkinek sem kellett volna ezt a gyereket az általa leírt helyzetek közelébe engednie. De itt tartunk egy 66 éves férfit is, aki egy meleg éjszakai klubot szó szerint maga a pokol. Ez egy kellemetlen sorozat, de a hiba természetesen mindazokon esik, akik ennek a gyereknek a jólétéért felelősek. Elbukták őt, és ötven évvel később ennek a kudarcnak mély és tartós következményei lettek.

Nem mintha mindez a hátulsó nézetben lenne – a hozzáértők tudták, kit látunk a hosszúkás kalapáccsal összetörni Ari Aster Midsommar című művében 2019-ben; a legszebb fiú, egy öregember bosszúja, aki még mindig szép arcát péppé és szalaggá zúzta, és magát a mozi kultuszának oltárán áldozta fel. Méltó könyvvég, és úgy tűnik, hogy Andrésen bizonyos fokú zártságot hozott – reméljük, hogy történetének elmondása további békét is hoz neki. Szüntelenül a múltba hordott csónakjaink nyugodt vizekért könyörögnek. Ezt még egy idős ember is tudja.