Tilda Swinton szembesül családja múltjának kísérteteivel Joanna Hogg új filmjében, az "Az örök lány" című filmben.

Az AFI Filmfesztivál a múlt vasárnap egy újabb zsúfolt napon ért véget. Rengeteg érdekes filmet lehetett elkapni, a legújabb szerzői projektektől a klasszikusok remake-jéig. Minden további nélkül ássuk be a végső címeket...

Az örök lány (Rend.: Joanna Hogg)
A film felénél főhősünk édesanyja megjegyzi, hogy „a szobák emlékeket rejtenek magukban”, és soha nem lehet biztos benne, hogy boldog vagy szomorúval találkozunk. Joanna Hogg legújabb játéka egy kísértettörténet összes elemével rendelkezik. A padló nyikorog, az ablakok csörömpölnek, a kutyák ugatnak, és nem minden az, aminek látszik. Mi kísért ebben az angol panzióban? Ez csupán a múlt és a hatalom, amelyet rajtunk tart. Az Öröklány egy gyönyörűen kontemplatív alkotás, amely tökéletesen dramatizálja a gyermek és szülő kapcsolatát, és azt, hogy életkortól függetlenül nem tudod megingatni ezeket a formáló szerepeket és dinamikát.OAMK OAMK OAMK OAMK OAMK OAMK OAMK OAMK OAMK OAMK OAMK OAMK OAMK OAMK

Tilda Swinton kettős feladatot lát el a filmben: Julie Hart gyermektelen filmrendezőt és Rosalind Hart édesanyját is alakítja. Julie, Rosalind és kutyájuk, Louie nyaralnak Rosalind születésnapján. Egy régi, második világháborús családi házban laknak, amelyet panzióvá alakítottak át. Julie számára világossá válik, hogy egy hihetetlenül figyelmetlen recepciós nő (Carly Sophia-Davies) kivételével ők az egyedüli emberek a kastélyban.

Míg Rosalind átalussza az éjszakát (hála az altatóknak egy imádnivaló tchotchke dobozban), Julie, egy ideggömb nem tud aludni. Azon kapja magát, hogy a terepen bolyong, és megpróbál egy engesztelhetetlen ütőt elhelyezni. Sok minden nyugtalanítja Julie-t, aki mindig az anyja kedvében jár. Egy szokványosabb filmben Rosalind egy visszatartó szörnyeteg lenne, amely önostorozásra ösztönzi Julie-t. Ehelyett Rosalind töprengő és távolságtartó. Nagyra értékeli, ahogy a lánya rajong érte, de gyakran eluralkodik rajta a saját emlékei.

A zavarok és a kísérteties kialakul, de soha nem érnek lázba. A kísértetek és a jelenések az Örökkévaló lányban nem arra valók, hogy terrorizáljanak minket. Ehelyett jó és rossz dolgokra emlékeztetnek, amelyeket nem tudunk megrázni. Ha valami fokozódik, az a szállodai élet apró méltatlanságai: foltos wifi, hiányzó vízforraló és a recepciós passzív agresszív megjegyzései.

Joanna Hogg egy gyönyörű és személyes filmet készített, amely szakszerűen használja fel a gótikus horrortrópokat, hogy egyszerre kommunikáljon szerelmet és fájdalmat. Az egyik fő rendezői választás elsőre úgy tűnik, gyakorlati szükségből született.; Julie és Rosalind (mindkettőt természetesen Tilda alakítja) külön-külön forgatják szinte az egész filmet. Bár ez praktikusabbá tehette volna a forgatást, egyben hihetetlenül jól szemlélteti azt a szakadékot, amelyet Julie érez közte és anyja között, amelyet úgy tűnik, nem tud lezárni. A távolság nem az apátiáról szól, hanem a tudatlanságról. Mennyire ismerjük a szüleinket vagy a tapasztalataikat? Már a The Eternal Daughter cím is Julie tapasztalatáról beszél. Amilyen idős lesz, mindig Rosalind lánya lesz. Mindig követni fogja, magába szívja történeteit, mégis hiányzik valamit, és azt kergeti, ami éteri és megfoghatatlan. A-

Az örök lányt az A24 fogja terjeszteni. A megjelenés dátumát nem közölték.


Akira Kurosawa klasszikus "Ikiru"-ja megkapja a remake kezelést a "Living"-ben, melynek főszereplője Bill Nighy.

Élni (Rend.: Oliver Hermanus)
Mit tennél, ha megtudnád, hogy már csak hónapok vannak hátra? Ez az a kínos helyzet, hogy Mr. Williams (Bill Nighy) találja magát a Living című filmben, amely Akira Kurosawa klasszikus Ikrujának adaptációja. Ezt a központi feltevést számos alkalommal megtették, gyakran olyan könnyed vígjátékokban, mint az Utolsó ünnep és a The Bucket List, ahol a szereplők „úgy élnek, mintha halnának”. Az élet hű marad Ikiru szerényebb hajlításaihoz, jóban és rosszban egyaránt. Bármilyen jó is látni, hogy Bill Nighy megkapja a megérdemelt főszerepet, a Living életfenntartó funkciót tölt be, néhány perccel a gyönyörűen retró nyitórésze után.

Mr. Williams minden nap ugyanarra a vonatra száll fel, hogy elmenjen a bürokratikus munkájára, ahol ő és a dolgozói papírokat kevernek, és nem csinálnak semmit. Egy délután Mr. Williams kicsit korán indul orvoshoz. A prognózis komor, ez rák, és nem lesz jobb. Kezd kevésbé kiszámíthatóan viselkedni, kihagy a munkából, a tengerhez utazik, és elviszi munkatársát, Margaret-et (Aimee Lou Woods) egy finom ebédre. Annak ellenére, hogy nagyban él (vagy nagyobb, mint általában), Nighy soha nem engedi, hogy Mr. Williams visszafogott viselkedése csökkenjen. A prognózis előtt „zombiként” járta végig az életet (Margaret szavai). A prognózis után csak részben éled fel.

Nehéz nem rosszkedvűnek érezni, ha egy édes öregember élvezi az életét. Persze van édesség, de hol az élet? Hasonlítsa össze ezt